Magamról

2021-ben lettem mentős, az undorító Covid járvány közepén. Az első hullám során – korábbi munkahelyem kirendeltségének vezetőjeként – részt vettem a megyei védekezési feladatok megszervezésében és irányításában. Nemzetbiztonsági tisztként az állami szerveket érintő kockázatok megyei szintű elhárításáért voltam felelős, ám az emberek klasszikusan BM-esként tekintettek rám. Néhányan féltek-, a többiek pedig kivétel nélkül tartottak tőlem.

Aztán a mentőnél minden megváltozott. Bárhová megyünk, örülnek nekünk. Bajbajutott emberek a megoldást látják bennünk és mi igyekszünk mindenkit „megmenteni”. Sikerült azonosulnom ezzel a szereppel, szeretek segíteni. Szeretem az időseket, szeretem a gyerekeket. Szeretem a kispolgárokat és szeretem a gazdagokat. Szeretem az elesetteket, szeretem a nehézsorsú EMBEREKET. Végre én lehetek az, aki a hajléktalanra felsegíti a kabátját. Aki esernyőt tart a fejed fölé, amikor váratlanul elered az eső.

Naponta kapok visszajelzést (egy hónap alatt több köszönetet, mint a Belügyben 22 év alatt). Elismerést kapok a betegektől, sérültektől, hozzátartozóktól, szomszédoktól…vagy csak a kisgyermektől, aki az út szélén állva integet a mentőnek. Óriási fordulatot vett az életem. Imádom! Ugyanakkor nagyon sok nehéz életúttal találkozom; közelről látom a halált, a pánikot, a megoldhatatlan problémákat. Kalandos életem lehetővé tette, hogy részt vehessek a mentésirányításban is. A legelső vonalban. Még több tapasztalat, még több sikerélmény: segítő hivatás.

Viszont teher is egyben. Ezért fontossá vált, hogy elengedjem a nehezét és megmutassam, hogy – egy mentős szemével – mit rejt az emberi természet, amikor tényleg baj van. Megpróbálom, „kiírni magamból” a tapasztalatokat, az odafigyelést, az egymásrautaltságot és a reményt, hogy együtt szebbé tehetjük a világot.

Íme hát, kedves Olvasó, tarts velem és érezd a változást: hogyan lehet jobban szeretni!