Mentősként írok
Történeteket. Életről, szeretetről, gyógyulásról, családról, reményről és hitről. Nem elhazudva a nehézségeket, a fájdalmat, a kétségbeesést, a félelmet és az elmúlást. A lényeg a kedvesség, a mosolyok, az emlékek, a pozitív értékek és érzések, az apró örömök. Csak egy szabályt követek: minden történetem bele kell, hogy férjen egyetlen A4-es oldalba.
-

PANNONIA P20
A betegünk, Pista bácsi Füzesabonyban született, a lányáék most is ott laknak. Amikor megnősült, építkezni…
-

PILISVÖRÖSVÁR
Májusban lett beteg, most július vége van. Azóta a kórházakat járja. Hirtelen nehezebb lett a…
-

TÍZPRÓBA
Nem messze a megyeszékhelytől van egy pici Idősotthon. Kálmán bácsi mindössze 4 hónapja került oda.…

Magamról
2021-ben lettem mentős, az undorító Covid járvány közepén. Az első hullám során – korábbi munkahelyem kirendeltségének vezetőjeként – részt vettem a megyei védekezési feladatok megszervezésében és irányításában. Nemzetbiztonsági tisztként az állami szerveket érintő kockázatok megyei szintű elhárításáért voltam felelős, ám az emberek klasszikusan BM-esként tekintettek rám. Néhányan féltek-, a többiek pedig kivétel nélkül tartottak tőlem.
Aztán a mentőnél minden megváltozott. Bárhová megyünk, örülnek nekünk. Bajbajutott emberek a megoldást látják bennünk és mi igyekszünk mindenkit „megmenteni”. Sikerült azonosulnom ezzel a szereppel, szeretek segíteni. Szeretem az időseket, szeretem a gyerekeket. Szeretem a kispolgárokat és szeretem a gazdagokat. Szeretem az elesetteket, szeretem a nehézsorsú EMBEREKET. Végre én lehetek az, aki a hajléktalanra felsegíti a kabátját. Aki esernyőt tart a fejed fölé, amikor váratlanul elered az eső.
Naponta kapok visszajelzést (egy hónap alatt több köszönetet, mint a Belügyben 22 év alatt). Elismerést kapok a betegektől, sérültektől, hozzátartozóktól, szomszédoktól…vagy csak a kisgyermektől, aki az út szélén állva integet a mentőnek. Óriási fordulatot vett az életem. Imádom! Ugyanakkor nagyon sok nehéz életúttal találkozom; közelről látom a halált, a pánikot, a megoldhatatlan problémákat. Kalandos életem lehetővé tette, hogy részt vehessek a mentésirányításban is. A legelső vonalban. Még több tapasztalat, még több sikerélmény: segítő hivatás.
Viszont teher is egyben. Ezért fontossá vált, hogy elengedjem a nehezét és megmutassam, hogy – egy mentős szemével – mit rejt az emberi természet, amikor tényleg baj van. Megpróbálom „kiírni magamból” a tapasztalatokat, az odafigyelést, az egymásrautaltságot és a reményt, hogy együtt szebbé tehetjük a világot.
Íme hát, kedves Olvasó, tarts velem és érezd a változást: hogyan lehet jobban szeretni!
Archívum
Történet keresése
MEZŐTÁRKÁNY
A SZÍNÉSZ ANYUKÁJA
LÖSZI BÁCSI
KILENC ÁRTATLAN
PARANOID SKIZOFRÉNIA
AMERIKAI ÚT
VÁLLALKOZÓ
KONSPIRÁLT KÖRNYEZETTANULMÁNY
ANGYAL PETI
BÉKE ÚT KÖZEPE
IDEGEN SZAVAK ÉS KIFEJEZÉSEK SZÓTÁRA
ESZMÉBEN, HITBEN, SZERELEMBEN
TULIPÁN TÉR
HEVES MARCIJA
APRÓ PLÜSS FIGURÁK
TESTVÉRI SZERETET
IDŐSEK OTTHONA
GESZTUSOK ÉS TETTEK
PETTYES PISTA
VETERÁN AUTÓK
KÜLFÖLDÖN LAKNAK
BENETT ANYUKÁJA
HÁROM FELES
SZISZI NYOMOZÓ
VILLANYMOTOR, DE MI HAJTJA
PILISVÖRÖSVÁR
PANNONIA P20
Kapcsolat
| E-mail: | dini@szeresdjobban.blog |
| Facebook: | Szeresd Jobban |
Köszönet
Jó szívvel ajánlom:
„Lehetnél te, vagy akár én,
Csató Adorján
lángra gyújtja szárnyainkat a fény,
az a portelpe, lépcsőházi lámpabúra
börtönében verdeső molylepke.”
| Országos Mentőszolgálat | https://www.mentok.hu/ |
| Kurt Vonnegut | https://hu.wikipedia.org/wiki/Kurt_Vonnegut |
| Bobafett | https://www.youtube.com/watch?v=RvRhwwYxV8A&list=PLANFFbNulWzJ CdhxP6xWv7YWCGz9j4SV9&index=8 |
| Lackfi János | https://www.facebook.com/lackfi/?locale=hu_HU |
| Beck Zoli | https://www.youtube.com/user/30YTV |
| Aranyosi Ervin | https://versek.aranyosiervin.com/ |
| Parno Graszt | https://www.youtube.com/@parnograsztmusic |
| Philip Roth | https://hu.wikipedia.org/wiki/Philip_Roth |
| Aurora | https://www.youtube.com/@Vigiload |
| Bogdán László | https://hu.wikipedia.org/wiki/Bogd%C3%A1n_L%C3%A1szl%C3%B3_(po litikus) |
| Funktasztikus | https://www.youtube.com/@funktasztikusofficial |
„A semmi ágán ül szívem,
József Attila
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szelíden
s nézik, nézik a csillagok.”

A megjelenített fotók a Best HD Wallpaper weboldalról kerültek kiválasztásra, az adott történet hangulatának megfelelően (kivéve „Apu” – a családi kötődésű írások illusztrációi mindig személyes indíttatásúak).
A legelső reakciók:
„Gratulálok Dinike, nagyon szép dologba fogtál! Az első történetedet elolvastam. Szívszorító, sokat látott embernek is könnyet csal a szemébe, ugyanakkor megmutatja, hogy az ember JÓ!” – Csabi
„Nagyon jó, várom a következőt Dini! Nem lepődtem meg, ez benned van! Gratulálok!” – Zsuzsa
„Szívesen olvastam volna még több történetet. Várom a folytatást.” – Krisztián
„Gratulálok! Azért a 22 év sem múlt el nyomtalanul…” – Vera
„Köszönöm, h megosztottad velem, Dénes! Rég olvastam utoljára ilyen érdeklődéssel, „önszántamból” bármit is végig… Könyvként is szívesen olvasnám (de tényleg!), várom a folytatást…” – Emese
„Gratula Dini! Szép írások!” – Fecó
„Valami belement a szemembe. Nem könnyű történetek, huhh. Csak így tovább Dini, ügyes vagy, büszke vagyok!” – Kata
„Déneeees! Nagyon fain írások, gratulaaa! Nem bírtam abbahagyni, nagyja megvan, apraja folyt köv lefekvéskor!” – Szani
„Elolvastam én is párat, nagyon komolyak lehetnek a mindennapjaid Dini! Tisztelet, így tovább!” – Ervin
Köszönöm!
© 2026 Minden jog fenntartva.











































Szuper!
Múlt -jelen és jövő ! Mindig egymás mellett szorosan !
Imádom az írásaidat , soha ne hagyd abba !
Szeretni ,és szeretve lenni a legjobb dolog a világon ! És soha ne felejtsd , hogy minden szeretés egy mosollyal kezdődik🤗😊😇
by Timela
Jó írások, izgatottan állok a többinek!
Bravó bravó ! Azért a bor készitést se add fel ! 🙂
❤️
Nagyon jó olvasni az írásaidat! Ritka, hogy valaki ennyire őszintén, szépen és emberien tudja átadni a mentős hivatás mindennapjait. Látszik, hogy szívből írsz, és minden sorodnak lelke van. 😊