Nem messze a megyeszékhelytől van egy pici Idősotthon. Kálmán bácsi mindössze 4 hónapja került oda. Nem azért, mert rossz az egészségi állapota, sokkal inkább nem szeretne egyedül lenni. Az élettársa nemrég hunyt el, a testvére pedig a Balaton mellett lakik. Egy lánya van, aki nagyon sokat dolgozik, ezért így találta a legjobbnak.

Már úgy költözött az intézménybe, hogy túl volt egy csípőprotézis műtéten. Három hete újra fájni kezdett a bal oldala, ezért a háziorvos röntgenre küldte. Most lett meg az eredmény: a beépített protézissel valami gond van, úgy tűnik eltört az egyik darabja. Mentőszállítás az egri SBO-ra, onnan fogják tovább küldeni a Traumatológiai Osztályra. Ülve szállítandó, a mentőig segítség nélkül sétál. Amikor beszáll az autóba, megmérjük a paramétereit. A gépészem rákérdez, hogy sportolt-e valamit, melyre igenlő válasz érkezik. Bradycardia – lassú szívműködés, a frekvenciája mindössze percenként 55, ez a versenysportolókra jellemző.

Csak a fájdalom a gond, a kedve is kitűnő. Egyáltalán nincs elkeseredve; már túl van a nyolcvanon, ezért elég bölcs ahhoz, hogy olyan dolog miatt ne idegeskedjen, amin nem tud változtatni. Hihetetlenül pozitív kisugárzású férfi. Az izomzata meghazudtolja a korát, ráadásul kellően magabiztos. Még az ambuláns lapot sem írom meg, máris megkérdezem, hogy mit sportolt. „Atletizáltam, tízpróba” – érkezik büszkén a válasz. Erről a szakágról viszonylag sokat tudok, merthogy a 14 éves fiamból az atlétika edzői éppen tízpróbázót szeretnének „faragni”. Beni pár hónappal ezelőtt elindult az országos nyolcpróba bajnokságon Győrben, ahol kitűnő eredményt ért el.

Kálmán bácsi is rácsodálkozik, hiszen nagyon kevés az ilyen versenyző. Elmeséli, hogy ő maga Kőbányán született, a „Törekvés pálya” szomszédságában nőtt fel. Állandóan oda jártak le játszani és az egyik rutinos edző felfigyelt a mozgására. Megkérte, hogy fusson körbe a pályán, aztán ugorjon és dobjon… Sokszáz órányi edzés után háromszor nyert országos versenyt, majd bevonult katonának a Határőrséghez és a Hadsereg Bajnokságokon is többször felállhatott a dobogó legmagasabb fokára. Kijutott a Szovjetunióba, győzni tudott Moszkvában és Kijevben is. Azt mondja, három szatyornyi érmet őriz otthon. Csodálatos életút! 35-40 éves korában vonult vissza, de még utána is edzősködött. Mekkora kincset találtam egy pici falucskában! Kálmán bácsi csak mesél és mesél, közben pedig belekérdez a fiam eredményeibe: „Mennyit ugrik magasban?”, „Hogy megy a futás, a dobás?”, „És a rúdugrás?”. Megtárgyaljuk, hogy időközben mennyit fejlődött a sportág. „Mi csak ollózva ugrottunk, itthon még nem volt Fosbury-flop technika” – meséli, majd megkérdezi, hogy „mi az a sípoló labda”. Állati jó beszélgetés! Kálmán bácsi is jól érzi magát. A kórházba érve sok sikert és eredményes versenyzést kíván Benedek fiamnak. Fantasztikus sportember; boldog vagyok, hogy megismerhettem!

#42