Több napja zsibbad a jobb karja, néhány órája jobb vállába sugárzó mellkasi fájdalmat érez. A vérnyomását és pulzusát megmérte, mindkettő nagyon magas. Már vett be gyógyszert, ami azonban nem húzta le. A fiával laknak kettesben egy modern, felújított lakásban. A gyermek fiatal felnőtt (önálló, már dolgozik is), csakhogy beteg – gyógyszerekre és felügyeletre szorul. Mindkettőt az édesanyjától kapja meg.

Négyen is vagyunk mentősök a címen, merthogy az Ügyeletet is riasztották párhuzamosan. EGK készül, szerencsére nem mutat eltérést. Ő viszont továbbra is feszült, megijedt a tünetektől és ideges, mert nem szokta egyedül hagyni a fiát. Pedig most be kell, hogy vigyük a kórházba; a vérvétel és laborvizsgálat elengedhetetlen.

Látszik, ahogy győzködi magát, miközben számba veszi az otthoni rutint. A fiú már bevette az esti gyógyszerét, most megnyugtatja őt, hogy minden rendben lesz; még ma este vissza fog jönni hozzá. Nagyon nehéz lehet egyedül nevelni egy beteg gyermeket. Elmondja, hogy az utóbbi hetekben sokat dolgozott és az edzést is túltolta. Azzal próbálja meg levezetni a feszültséget, hogy edzőterembe jár: Jump Fitness. Egy fárasztó, de hatékony és szórakoztató trambulinos edzés. Hihetetlen, mennyire látszik rajta, valószínűleg egész életében odafigyelt a mozgásra.

55 éves, de 10 évet nyugodtan letagadhat. Kifejezetten csinos, sportos testalkatú nő. Vékony, izmos, egy deka felesleg sincs rajta. Ennek azonban most semmi jelentősége nincs. Látszólag annak sem, hogy szereti a foglalkozását, ám a határidők miatt sokszor a munkahelyén is nagy a nyomás. Tapintatosan megjegyzem, hogy – hozzám hasonlóan – veszélyeztetett korban van. Kiselőadást tartok arról, hogy 50 felett már önzőnek kell lenni. Sokkal kevesebb terhet kell vállalni, ami hosszú távon térül majd meg. Rákérdezek, hogy mikor veszítette el az anyukáját – akinek a fényképe az asztal közepén látható, keretbe állítva. „Tavaly májusban”, mondja szomorúan. Azóta az idős apukájáért aggódik és ráadásul volt egy szakítása is. Pedig ez a párkapcsolata végre reményt adott neki a félresiklott házasságát követő válás után. Szóval ez mind-mind stressz, ő pedig egyre elmélyül a lelkiismeretességben. Minden problémát magára vesz; úgy érzi, a nehézségek megoldása mindig az ő feladata. A szervezete viszont jelez, azt nem lehet becsapni.

Tovább osztom az észt és azt hazudom neki, hogy tapasztalatból beszélek. Mintha én már tudnám, hogyan lehet ezt helyesen csinálni. Áh, pedig dehogy tudom! Ugyanúgy túlhajszolom magam, túlórázok, elherdálom a énidőmet, aggódok a pénzen és magamra húzom a környezetem problémáit. Csupán az elméletét tudom annak, hogy miért és hogyan kellene változtatni…

#13