A telekszomszédom, 87 éves. Évekkel ezelőtt a Kertbarát Kör titkára volt, még akkor is, amikor megtanította nekem a gyümölcsfák és a szőlő gondozását. Akkor halt meg az édesapám. Apa imádta a telket és értette is nagyon a kerti munkákat. Nekem is próbálta átadni ezt a szeretetet, de soha nem érdekelt igazán. Aztán amikor váratlanul elment, nem volt szívem elszakadni a gyümölcsöstől. Inkább megtanultam, mit kell ott csinálni. Löszi bácsi segített. Örült, hogy még valakit érdekel a termőföld művelése. Sokáig még a nevemet sem tudta; csak azt, hogy a Pista fia vagyok. Most már tudja, csakhogy eltelt közben 15 év.

Januárban őt is veszteség érte. Szikár, fáradhatatlan ember, meghazudtolja a korát. Metszi a fákat, felássa a veteményeskertet és kapálja a szőlőt. Meghalt a felesége. Odakint találkozunk a telken. Átmegyek hozzá, kezet nyújtok és részvétet nyilvánítok. Megkérdezi, kínálhat-e valamivel, de most elutasítom, mert vezetek. Meg azért is, mert érzem, hogy nem erre van szüksége. Mi történt, Löszi bácsi? – érdeklődöm a fájdalmáról, ami miatt máris könnybe lábad a szeme. Részletesen kezdi mesélni azt a szörnyű napot. „Még együtt ebédeltünk, aztán segítettem neki bemenni a szobába, hogy lepihenjen” – onnan kezdni, ahol még minden rendben volt. Persze elmond mindent, hogy milyen volt aznap az idő és mit terveztek még délutánra a lányukkal. Meg azt is, hogy összeesett és többé nem lélegzett. Szólították és megrázták, majd hívták a mentőket. A telefonban mondták nekik, hogy hogyan kell számolni a légzését, majd a hátára fektetve nyomni a mellkasát. Rohamkocsi érkezett, ők folytatták az újraélesztést, de nekik sem sikerült.

Löszi bácsi tudja, hogy mentőzöm, mégis úgy mesél, mintha nekem is el akarná magyarázni, mi történik ilyenkor. Természetesen meghallgatom, majd megkérdezem, hogy hány éves volt a párja. „82”, akkoriban az volt a divat, hogy mindenki fiatalabbat választott. Végre újra mosolyog… Én pedig megnyugtatom, hogy ha már el kellett mennie, sokkal jobb, hogy nem szenvedéssel távozott. Ebben egyetértünk, erre már ő is gondolt, sőt éppen mondani is akarta.

Löszi bácsi erős, bár lefogyott és gyászol. Ennek ez a rendje. Azt mondja, szívesen jön ki a telekre. Ha kertészkedik és elfoglalja magát, akkor nem fáj annyira. Vagy legalábbis nem érzi. Amikor legközelebb találkozunk, megint beszélgetünk majd. Én újra tanácsot kérek tőle a fákkal kapcsolatban és valószínűleg iszunk is valamit, ahogy mindig szoktunk.

#6