Van egy ikertestvérem, szőke és kék szemű. De minden más egyezik: a termetünk, a gesztusaink, a beszédünk, minden. Kétpetéjű ikrek vagyunk, a hetvenes-nyolcvanas években a szülők következetesen egyformán öltöztették az ikergyerekeket. Ezért a rokonok és ismerősök sokszor még a keresztnevünket is összekeverték, így mindketten hallgattunk a másik nevére. Ezt én soha nem bántam, hiszen Szilárd kifejezetten példaképnek való ember. Elmondom, hogy miért.

Kölyökkorunkban szinte állandóan verekedtünk. Egyszer Sziszi győzött, egyszer én. Gyerekek voltunk, a vége mindig veszekedés és kiabálás lett. Ezt Apu úgy rendezte, hogy „berobogott” a szobánkba, mint egy vonat és mind a ketten kaptunk. Őt nem érdekelte, hogy ki kezdte. Végül ebből lett az, hogy minden körülmények között kiálltunk egymásért. Az ikrek megérzik, ha a másikat baj éri. Lehet benne valami; az biztos, hogy nem kell idő, amíg felfogjuk, hogy a másikunknak támogatásra van szüksége.

Engem már ismertek, Sziszi pedig egyébként is egy „szamaritánus”. Az egész kerek világon mások segítése érdekli a legjobban. Az elesetteket támogatja: a védteleneket, a gyengéket, az áldozatokat. Embereket és állatokat egyaránt. 50 éves férfi, aki a párjával egy vagyont képes elkölteni mentett állatok orvosi számláinak kifizetésére csak azért, hogy utána találjon nekik egy megfelelő „gazdit”.

Amikor a Rendőrtiszti Főiskolára felvételizett, a teljes nyári szünetre leköltözött a nagyszüleinkhez Kömlőre, hogy nyugodtan tudjon tanulni. Csak egyetlen szakot jelölt meg, a bűnügyet – pedig akkoriban oda nagyon magas volt a felvételi pontszám, szinte lehetetlen volt bekerülni. Annyira kitartó és elszánt volt, hogy az lett volna a furcsa, ha nem sikerül neki. Azóta is rendőr, nyomozóként dolgozik. Télen-nyáron a budapesti utcákat járja. Felkészült, ravasz és nagyon jó szeme van. Egyetlen mozdulatából felismeri a bűnözőt, ő maga viszont szinte észrevehetetlen, kitűnően rejtőzködik. A zsebtolvajok ragasztották rá a nevet: „Sziszi nyomozó”. Egymás között is így hívják, tisztelettel beszélnek róla. Volt időszak, amikor a zsebesek között elismerés volt, ha a tesóm fogta el őket.

Nagyon rutinos rendőr, az élet viszont ennél sokkal bonyolultabb. 2009-ben egy betörési akcióban meglőtték az óbudai Remetehegyen. Combartériás „lőttseb”, mégis elfogta az elkövetőt. A Honvédkórházban mentették meg az életét, „érsebészeti bravúr” – ezt már egy orvosi szaklapban írták. Sziszit hangosan ünnepelték; az akkori bűnügyi parancsnok úgy nyilatkozott róla, mint „a BRFK egyik legjobb civil ruhás nyomozója”. A Belügyminiszter pedig soron kívül előléptette rendőr őrnagyból rendőr alezredessé, mindössze 34 évesen! Sziszi ezt úgy hálálta meg, hogy teljesen felépült, a mai napig vigyáz ránk. Gondolkodás nélkül az életét adná a másik emberért: értem…érted…bárkiért. Neki nem kell helyette semmi: „egy igazi hős”.

#40