Eger SBO-ról szállítunk Miskolc Idegsebészeti Őrzőbe, mert koponyaűri vérzése van. Elesett és a fejét ütötte be, ami még csak nem is vérzett. Nem esett nagyobbat, mint máskor. A megfigyelőben elmondják, hogy ittas fejsérült, gyakorlatilag hajléktalan. Megfürdették, mert ő maga nem figyel a higiéniára. A ruháit egy zsákba zárták, így nekünk „könnyű” dolgunk volt.

Amikor megszólítjuk, hangosan, pimaszul válaszol. Mint egy bekerített vad, aki támadásnak véli még a segítő kezeket is. Olyan az orgánuma, hogy a nővérek (újra) rászólnak „csendesedjen már el, késő este van”.

Elindulunk, közben kifaggatom. A panaszairól, a történtekről. Majd a helyzetéről, és ami a legfontosabb: az útról, ami idáig juttatta. Ez az, amit soha senki nem kérdez meg tőle, mert valójában senki nem akar terhet a nyakába. Sokkal könnyebb az élet, ha homokba dugjuk a fejünket – bőven elég a saját bajunk…

Viszont egy mentőben ülünk, ahol sajátosak a szabályok. Itt megteheted, hogy ráfogod az állapot javítására a kedvességet; és még magaddal sem kell elszámolnod. Laci 70 éves, de szerencséjére jóval fiatalabbnak néz ki. Persze az ital meglátszik rajta: tökéletes családi élet, sikeres fiúgyermek, gondoskodó feleség. 20 boldog év gépjárműoktatóként, majd személyszállítás, nemzetközi fuvarozás. Meg is kérdezi, hogy a jogosítványa (!) ugye megvan, pedig már régen nem vezet. Nem hivalkodik, de végtelenül büszke. Aztán elmeséli, hogy a felesége megunta a haverozást és a piálást. Elhagyta, ő pedig egyre lejjebb csúszott. A múlt héten eszébe jutott, hogy a nyugdíját költhetné egy Idősotthonra is, ne hagyja tovább kihasználni magát egy fűtetlen házrészben, idegeneknél (már biztosan rájöttél, hogy ezért nem fürdik). Én is erre biztatom és nem is csodálkozom, hogy az erőteljes hangnem időközben finom homokká csiszolódik. Kérte, hogy tegeződjünk és bizalmasan elmeséli, hogy a felesége utólag letolta, amiért hagyta őt elmenni – a mai napig egyedül él. Áhh, szinte hihetetlen!

Ilyenkor már a szívig hatol minden apró körülmény. Laci megköszöni a kéklámpát, amit a visszaverődő jelzőtáblákon lát. Azt mondja, ő még soha nem volt ennyire fontos. Kár, hogy még a mentőben is előfordul, hogy hibáztatják a nehézsorsú embereket. Pedig szinte sokkoló, ahogy érezni lehet Laci életének szerencsétlen fordulatát. Azt a pillanatot, amikor eldőlt, hogy ennek a férfinak szenvednie és küzdenie kell majd. De jó lett volna, ha még élnek a szülei; biztosan nem hagyják, hogy a nehezebb utat válassza.

Gond nélkül érünk az Idegsebészetre, ahol már csokorban várják őt a nővérek. Kedvesek pedig, de Laci ismét kiengedi a hangját, amivel ellenszenvet vált ki és újra mínuszból indul. Felölti a vértjét és harcolni kezd a sorsával. Velem kezet fog, finoman szorít és megköszöni a találkozást.

#2