Irányító Csoport. Telefonos újraélesztés (TCPR). Csak fél füllel hallom, mert nem én fogadom a vészhívást. Ilyenkor a mentésirányító hangszíne megváltozik; azonnal észreveszed, hogy kritikus a helyzet. Bár a többiek is vonalban vannak, mindenki lecsendesedik. Amint befejezzük a saját hívásainkat, szünetre tesszük magunkat, hogy a beszédünkkel se zavarjuk az életmentést vezető bajtársunkat.

Egy iskolából érkezik a bejelentés, 16 éves diáklány a testnevelésórán összeesett. Óriási a pánik: a tanárnő, aki egyáltalán képes volt arra, hogy telefonáljon, hangosan ordít. Káromkodva sürgeti a mentőt, nem válaszol a kérdésekre és nem csinál meg semmit, amit kérünk tőle. Vagyis Kriszta kéri. Évtizedek óta dolgozik az egészségügyben, óriási tapasztalata van. Egy pillanat alatt felismeri, hogy itt sokkal nagyobb a tét, mint egy „átlagos” hívásnál. Felemeli a hangját, nem beszél csúnyán, de úgy kiosztja a bejelentőt, hogy megfagy a levegő. Meg kell tudnunk, hogy lélegzik-e még a kislány. De a tanárnő nem enged, artikulátlanul üvöltve hajtja a magáét. Kriszta megérteti vele, hogy ezzel nem segít. Ez csak úgy megy, hogy rákiabál; olyanná válik, mint egy kiképző a Honvédségnél. Ezt már megérti a helyszínen lévő pedagógus is és engedelmessé válik. Légzésvizsgálat, pozícionálás és megkezdi végre a mellkaskompressziót. Egy-két perc veszteség, de még időben vagyunk. A megszelídített nő nyomja a tanítványa mellkasát. Pontosan úgy, ahogy a nagy könyvben meg van írva – egyetlen hibát sem vét. Ezt már a kiérkező esetkocsi visszajelzéséből tudjuk. Sikeres reanimáció, stabilizálják a beteget, lélegeztetik, van keringése. Mentőhelikopter érkezik, ők szállítják kórházba. Az esetkocsis bajtársak fantasztikus munkát végeztek, a mentőtiszt el is mondja, hogy itt most tényleg szükség volt az egyetemen tanultakra. Sikertörténet! Kriszta kimegy cigizni, muszáj kiengednie a feszültséget. Elismerően nézünk rá mindannyian – ez elképesztően nehéz volt…

Itt lenne a vége a sztorinak, de engedjétek meg, hogy leírjam, amit akkor éreztem; és amit előtte-utána már többször is, de soha még ilyen erőteljesen. Légzés- és keringésleállás esetén a legfontosabb az időben megkezdett újraélesztés. Tehát csak annak van esélye, akit nem egyedül ér utol a baj. Legyen mellette valaki, aki tud segíteni vagy segítséget tud hívni. És itt jön az időfaktor. Lehet bármennyire ügyes a mentőegység, ha nem kezdik meg időben a hatékony mellkasi nyomásokat, a beteg nem fogja túlélni. Én magam is voltam már ilyen helyzetekben: sikeres és sikertelen CPR-ek egyaránt. Ha nincs olyan ember, aki „azonnal” tud segíteni, akkor elvész a kapott esély. Szóval az én igazi hősöm aznap Kriszta volt, aki valami hihetetlen magabiztossággal képes volt rábeszélni egy vakrémületbe esett embert arra, hogy segítsen. Tűrve a sértéseket, túllépve a félreértéseken, eredményesen irányítva egy laikus életmentőt. Szuper!

#15