Akaratlanul is felvetődhet a kérdés, hogy a mentősök hogyan bírják elviselni a szélsőséges lelki terhelést, hogyan hat rájuk az emberek sorsának igazságtalan valósága. Biztosan magadtól is rájöttél már, senki nem úgy születik, hogy minden nehézséget képes legyen elviselni. Egy percig se hidd, hogy mi annyira kemények vagyunk, hogy mindent kibírunk! Leírom Neked, velem hogyan történt:

Heves városában kezdtem mentőzni. Ott mutatták/tanították meg nekem először, hogy miként lehet túllendülni egy-egy feldolgozhatatlannak tűnő eseményen. A tapasztalt bajtársak ezt nem úgy csinálták, hogy teszteket nyomtak elém vagy arról faggattak, mennyire volt viszontagságos eddig az életem. Sokkal inkább maguk mellé ültettek. A hevesi mentős közösség ebben a tekintetben nagyon összetartó. Ha belefutottam valami igazán megrázó feladatba, akkor rászánták az időt, hogy egy asztalhoz üljenek velem a pihenőben. Tudták, hogy úgyis kijön belőlem a szörnyűség. Meghallgattak. Meghallgattak és aztán következett a varázslat. Mesélni kezdték a saját, hasonlóan nehéz eseteiket. Nem tromfoltak és nem is vágtak egymás szavába. Csak egyszerűen elmondták, hogy kinek-kinek mi volt a legnehezebb. Aztán jött a sztorizás és jöttek a viccek. Olyan történetek, amiket hallva már mindenki hangosan nevetett. Még én magam is, aki néhány órával korábban még olyasmit láttam, amiről azt hittem, nem létezhet. Egyszer csak túllendültem a nehezén; hála nekik úgy, hogy szinte észre sem vettem. Három évig dolgoztam velük. Köszönöm a sorsnak, hogy Hevesre terelte az utam. Pedig ez csak véletlen volt; amikor jelentkeztem, azt mondták, ott azonnal tudok kezdeni vagy pedig várnom kell. Nem vártam.

Miközben észrevétlenül megtanították, hogyan viseljem el a borzalmakat, megerősödött bennem még valami, amit – így visszaemlékezve – már korábban is tudtam. Eszmében, hitben, szerelemben minden embernek joga van a saját meggyőződése és céljai szerint élni. Te döntesz és senkinek nincs köze ahhoz, mit választottál. Szép színes a világ, szerencsére nem vagyunk egyformák. „Eszmében, hitben, szerelemben” – ez az, ami feltétlenül kell az elfogadáshoz és a megbékéléshez. Ha ezt egyszer belátod és betartod magaddal és másokkal szemben is, akkor a betegekkel és a hozzátartozókkal sem lesz problémád, képes leszel tiszta szívből segíteni.

A Hevesi Mentőállomáson van egy mondás: „Ha vasárnap minden ember kimenne a piacra és egy-egy lepedőre kiterítené a problémáját, majd megnézné a többiekét, akkor a nap végén mindenki a sajátját szorongatva térne haza az otthonába.” Amikor úgy érzed, hogy rosszabb már nem lehet, megismersz valakit, akinek kétszer olyan nehéz a helyzete. A mentőben pedig a legtöbbször a felszínre tör az emberek fájdalma, bánata és reményvesztettsége. Szóval mindig csak nyitottan és megértéssel…

#25