A megye egyik legtávolabbi csücskében vár mentőt egy 23 éves srác. A falu utolsó utcáinak egyike, szinte a szűk úttestet is benőtte a gaz, annyira elhanyagolt itt minden. A családi ház hasonlón mutat: omladozó falak, repedezett nyílászárók, mindenütt javítások. Az udvaron nincs levágva a fű; éppen azért, mert a család egyetlen felnőtt férfi tagja a betegünk. Ő viszont a panaszai miatt már szinte lábra sem tud állni. Erős hasi fájdalom, visszatérő láz és gyengeség. De ezek csak kísérő tünetek, az alapprobléma valószínűleg Crohn-betegség. Ezt már egy héttel ezelőtt állapították meg a Sürgősségi Osztályon. Felajánlották neki, hogy maradjon a kórházban; de ő inkább a gyógyszeres kezelést választotta. Pedig a pirulák költségeit el kellett venniük máshonnan. Kiváltották a tablettákat, megmutatja a dobozt – de hiába szedte be mindet, nem hatott. Ebben a háztartásban nincsenek tartalékok, az utolsó forintnak is megvan a helye. Amikor elfogy, akkor jön a nélkülözés. Egy hét, kettő, de volt már három is. Minden egyes hónapban.

3 hete nincs bevételük, csak a „szociális”, amit az egyedülálló anya kap a négy gyerek után. Vagyis már csak három, hiszen Olivér felnőtt, dolgozik. Ácsként alkalmazzák, napi bejelentéssel. Alig egy hónapja leesett a tetőről, akkor éppen nem volt bejelentve sem. Eltörött a combcsontja, megműtötték, a rehabilitáció helyett otthon lábadozik. Erőlteti a járást, az ambuláns lapján fel is tüntették, hogy nem tartja be az előírt kíméletet és a kórházat is saját felelősségére hagyta el. Most erre is kitérnek a triázsban, amikor újra felveszik az adatait. Nem tud rá mit mondani; kell a segítség otthon, az anyjának és a kicsiknek. Megkérdezik a telefonszámát, de közli, hogy „az nincs”; a régi készülék is összetört a zuhanáskor, nem telik újra.

Most azt szeretné, ha bent maradhatna. Állítja, hogy még senki nem beszélt neki diétáról és életmódváltásról, a háziorvos is csak egy beutalót írt tegnap „gasztro” szakrendelésre, ahová nem tudott elmenni. Feszegeti a határokat, mert fiatal. Elmagyarázom neki, hogy nagyon rosszul járhat, ha mindig csak a saját feje után megy. Ő még nem tudja, de egészségből csak egy van! Már 17 kilót fogyott. Bele kell egyeznie a vizsgálatokba, hallgatni az orvosokra és betartani az előírtakat, különben „többel köti be”.

Másodszor említi meg a családját, neki csak ők vannak. Amikor elhozzuk otthonról, legelőször a kisöccsével találkozunk. 7-8 éves lehet, fekete a haja és a szeme. Huncut, kíváncsi, de tisztelettudó. A kinyújtott tenyérbe bátran belecsap, majd eldicsekszik vele, hogy tegnap „túrós batyut” evett, még a hasa is megfájdult, „úgy tele lett” – ez viszont titok lehet, mert amikor a testvére is megjelenik a kapuban, hirtelen abbahagyja az élménybeszámolót. Aztán felszáll a mentőre is, hogy megnézze, mi minden van benne. A nővére és a húga már szégyenlősebbek, de ők is ott állnak végig az autó mellett. Az anyukájuk azt ígéri, még ma buszra ül, bemegy Olihoz a kórházba. Semmijük nincs; tényleg csak ők vannak egymásnak.

#49